Homlokzati hőszigetelés

A fűtési energia megtakarításánál, fontos szempont az épületek utólagos hőszigetelése. A környezetvédelmi szempontok, valamint a belső terekkel szemben támasztott építtetői igények, olyan épületek építését teszik szükségessé, amelyek kellemes lakóklímát biztosítanak, és üzemeltetésük során alacsony energiafelhasználást tesznek lehetővé. A megfelelő homlokzati vakolatrendszer kiválasztása során figyelembe vesszük az épület adottságait, hő-technikai, páratechnikai jellemzőit, valamint az egyedi igényeket.

Hatályba lépett az épületek energiafelhasználásának csökkentését szolgáló kormányrendelet. Magyarországon a felhasznált energia több mint 40 százaléka az épületek fűtését és hűtését szolgálja – hangsúlyozza a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.

Az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendelet az úgynevezett zöldkártya bevezetését írja elő, mellyel többek között vizsgálják egy létesítmény homlokzatának hő átbocsájtó képességét is.

Az árverseny miatt minél olcsóbbnak szeretnék feltüntetni a homlokzati hőszigetelő rendszer árát. A tervezők ott spórolnak, ahol látszólag a legkevésbé kritikus: a hőszigetelő anyag vastagságán. A felhasználók viszont akkor járnak jól, ha a mai követelményeknek megfelelően szigetelik otthonukat, és nem a 25 évvel ezelőtti igények szerint végzik a hőszigetelést.

Aki vékony hőszigetelést alkalmaz, az duplán költ: egyszer a homlokzatszigetelési munkát fizeti meg, azután pedig éveken keresztül az indokolatlanul magas fűtési számlában a félreértelmezett takarékosság árát. Néhány példa. Ha a B30-as falazatot 7 cm vastag homlokzatszigetelő lemezzel borítjuk, a fal hő átbocsátási tényezője 0,41 W/m2K lesz, ami elfogadható, de 3 cm vastag szigeteléssel nem. Hasonlóképpen alakul más falazó anyagok esetében is a helyzet. Tömör tégla és vasbeton falazatnál 8-10 cm vastag hőszigetelés is indokolt lehet.

Szakembereink több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a homlokzati hőszigetelési rendszerek megépítésében. A legújabb, európai szabványoknak is megfelelő hőszigeteléseket alkalmazzuk.

2012 után az épületeknek energetikai tanúsítvánnyal kell rendelkezni annak eladásakor. (A rendelet hatálya nem terjed ki az üdülőkre, az ideiglenes létesítményekre, a műemlékekre és a helyi védelem alatt álló épületekre.) Az ingatlan energiafogyasztási szintjét mutatja meg egy olyan skála, amely a legkedvezőbb „A+” kategóriától a legkedvezőtlenebb „I” kategóriáig terjed. Ha egy épület homlokzati hő átbocsájtó képessége nem megfelelő, akkor kedvezőtlen tanúsítványt kap.